DVSC
VS
Eszt
FTC
VS
DVSC
DVSC
VS
BÉKÉ
DVSC
VS
MTK
DVSC
VS
POD
Közzétéve: 2021.04.30.
Az 1976-ban átadott csarnok tervezője, Kertai László 1977. áprilisában kapott komoly elismerést, az Ybl Miklós Díj III. fokozatát, az épület megalkotásáért. Ugyancsak a ’77-es évben, április 10-én nagy mulatság volt az akkor még Városi Sportcsarnok nevet viselő épületben. Az Expressz Vakáció nevet viselő beatkoncerten fellépett a Piramis és a Gemini együttes is.
Egy évvel később április végén a Kempingkiállítás és Vásár látogatói tértek be a csarnokba, de ebben a hónapban a Bocskai Ökölvívó Emlékverseny bunyósai is itt küzdöttek az érmekért. 1979 április 4-én asztaliteniszezők szállták meg a küzdőteret: II. osztályú ifjúsági bajnokság 280 résztvevője 12 asztalon ütötte a kaucsuklabdát. Egy héttel később újfent a zenéé volt a főszerep, április 11-én, a P. Mobil és az angol Sunny Jim Band adott nagyszabású rockkoncertet.
Kis ugrás az időben, 1992-ben a már Hódos Imre nevét viselő csarnokban játszottak a debreceni férfi kosarasok. A DEKO néven szereplő csapat április 2-án a Falco együttesét verte 104–89-re.
2001. április 21-én Bűnügyi technikai bemutató, bűnmegelőzési kiállítás és aszfaltrajzverseny is volt a Hódos Imre Sportcsarnokban és környékén. Mindezek apropója a rendőrnap volt
2002. április 7-én csattogtak a pofonok, a Warriors in Hell2 küzdősport gála hozta tűzbe lázba a publikumot.
Kézilabda fronton az 1992-es április fő attrakciója volt a Radnicski Belgrád elleni KEK-finálé első felvonása. A Loki 26–21-re nyert, ám hiába volt nagy az öröm, végül a szerbeké lett a kupa. Az 1995-ös EHF Kupa döntőjének első felvonását április 30-án rendezték, a DVSC 22–14-re nyert a Bakkelagets Oslo ellen, s ezúttal az előny – ha szűkösen is – kitartott a norvégiai visszavágó végéig, kupagyőztes lett a debreceni csapat. A legfrissebb számunkra nagyon kedves áprilisi emlék fél évtizedes, 2016-ban a hó 20. napján 28–23-ra vertük a Dunaújvárost, s jutottunk be a bajnoki elődöntőbe, ami egyben a visszatérést is jelentette az európai kupaporondra.