Húsz percig bírtuk

A mérkőzés első harmadában tartotta a lépést a DVSC SCHAEFFLER a világsztárokkal tűzdelt Győri ETO ellen, amely aztán érvényesítette a papírformát.

Nem várt egyszerű feladat a debreceni lányokra, hiszen szerdán a Ferencváros otthonában szenvedett súlyos vereséget a Győr, amelynél pénteken edzőváltás történt, Danyi Gábor távozása után Görbicz Anita irányította a csapatot a DVSC ellen. És mint szokták mondani, a sebzett vad nagyon veszélyes…

181 nap után tértek vissza a nézők az Audi Arénába, a 917-en láthatták, hogy a debreceniek kezdték jobban a mérkőzést, a győriek első öt támadásból mindössze egyszer tudtak eredményesek lenni. Tóvizi Petra góljával 4–1-re vezettünk a hetedik percben, ekkor azonban nagyobb sebességbe kapcsolt az ETO, és gyorsan egyenlített. A mérkőzés első harmadában nagyon jól, ötletesen támadtunk, míg védekezésben többször is hibára kényszerítettük a zöldmezeseket. Először a 16. percben vette át a vezetést a Győr, egyre könnyedebben kézilabdáztak a hazaiak, míg a mieink védekezése túl nagy helyeket engedett a kisalföldieknek. Húsz perc után még csak kettő volt oda, azonban a játékrész utolsó tíz percben nagyon sokat hibáztunk, így hatgólos győri vezetéssel vonulhattak öltözőbe a csapatok.

Hiába kezdődött a második félidő – hasonlóan az elsőhöz – Hornyák góllal, a következő percekben újfent fentebb kapcsolt az ETO, a támadásban elkövetett hibáinkat kíméletlenül kihasználta, így a 35. percben már tíz volt közte. Kudor Kitti az időkérés mellett igyekezett forgatni csapatát, sok játéklehetőséget kaptak a fiatalok is. Közülük kiemelkedett a helyzeteit hibátlanul értékesítő, szép találatokat szerző Petrus Mirtill. A második félidő második felében nyitott védekezésre váltott a Loki, igyekezett megzavarni a győriek kombinatív játékát. Ebben a periódusban támadásban Bordás Réka jó játékának örülhettünk, ám sajnos a győriek továbbra is más sebességi fokozatban játszottak, így tovább növelték a két csapat közötti különbséget. A hajrában aztán pályára lépett újra az NB I-ben a súlyos sérüléséből felépülő Poczetnyik Luca, aki így ismét megérezhette az első osztályú mérkőzések hangulatát. Tizenkilenc góllal kaptunk ki az Audi Arénában, nem ezen a mérkőzésen kézilabdáztunk a legjobban a szezonban, míg a hazaiak extra motivációval léptek pályára.

Az első húsz percre lehet építkezni, a maradék negyvenből sokat lehet tanulni!

GYŐRI AUDI ETO–DVSC SCHAEFFLER 41–23 (19–13)
Győr, 917 néző. V: Altmár, Horváth M.

GYŐR: Silje Solberg – Lukács V. 3, KRISTIANSEN 6 (2), Oftedal 2, BRATTSET 9, AMORIM 6, FODOR CS. 6. csere: GLAUSER (kapus), Hansen 4, Nze Minko, Faluvégi 4, Csekő 1. Megbízott edző: Görbicz Anita
DVSC: Csapó Kyra – Arany, BORDÁS 3, Vámos P. 2, TÓVIZI 3, Hornyák D. 4 (1), Vantara-Kelemen 1. csere: Giegerich (kapus), Kovács Anna 3 (2), Deszpotovics 1, PETRUS 3, Csernyánszki 1, Bánfai, Vámosi P. 1, Karsten 1, Poczetnyik L. Edző: Kudor Kitti

Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 3/3

MESTERMÉRLEG
Görbicz Anita: – Az előző napi edzésünkből kiindulva, még egy négynél sem voltam ideges, mert tudtam, hogy a lányok fel tudják majd venni a tempót. Miután a védekezésünk rendeződött lerohanásokból is gyors gólokat tudtunk szerezni, de van még hová fejlődnünk.
Kudor Kitti: – Az első húsz percben méltó ellenfelei voltunk a Győrnek. Gyors, ötletes támadásokat vezettünk, védekezésben meg tudtuk állítani a hazaiakat. A folytatásban már kevésbé volt fegyelmezett a csapat játéka, sokat hibáztunk. A folytatásban a meccs elején nyújtott játékunkra játékára kell építenünk.

Kérdésévelforduljon hozzánk bizalommal!

    Támogatóink