Köstner Vilmos más szerepkörben, nyárig Kudor Kitti irányítja a csapatot

A 2020/21-es szezon végéig Kudor Kitti lesz a DVSC SCHAEFFLER vezetőedzője, Grega Karpan segíti a munkáját másodedzőként. Köstner Vilmos marad a klub kötelékében.

A vasárnapi Mosonmagyaróvár elleni meccsen Köstner Vilmos már úgy irányította a DVSC SCHAEFFLER csapatát, hogy tudta, ez lesz az utolsó találkozója pályafutása során vezetőedzőként. A legendás mester és a klub vezetése már pénteken megállapodott arról, hogy – mivel szükség van változásra – a nyáron érkező Szilágyi Zoltán munkába állásáig Kudor Kitti irányítja a csapatot, segítője az eddig kapusedző, a szlovén Grega Karpan lesz. Köstner Vilmos nyárig a DVSC Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója lesz – ezt a posztot eddig is ő töltötte be –, júliustól pedig a DVSC kézilabdacsapatának tiszteletbeli elnökeként tevékenykedik tovább.

„Nagyon nehéz volt meghozni ezt a döntést, de mindketten tudtuk, hogy ahhoz, hogy elmozduljon a csapat erről a pontról, változásokra van szükség – mondta a döntés hátteréről Ábrók Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője. – Mindkettőnk számára megkönnyítette ugyanakkor a döntést, hogy Vili nem távolodik el a klubtól, sőt más szerepkörben dolgozik tovább a DVSC sikereiért! Új edzőt erre a rövid időszakra nem akartunk hozni, miután júliustól Szilágyi Zoltán veszi át a csapat irányítását, így minden érintett fél egyetértett abban, hogy Kudor Kitti, mint vezetőedző és Grega Karpan, mint segítője vigye végig ezt a szezont.”

Köstner Vilmost négy alkalommal nevezték ki a Loki vezetőedzőjének, összesen 275 tétmérkőzésen – ebből 194 bajnokin – irányította a csapatot. A nevéhez fűződik az 1995-ös és az 1996-os EHF Kupa-győzelem.

„Ez az év nekem edzőként és a csapatnak sem úgy sikerült eddig, ahogy terveztük, olyan pontokat vesztettünk, amelyek ezt a változást sürgették – kezdte mondandóját Köstner Vimos. – Szeptemberben rosszul kezdtük a bajnokságot, de akkor még ki tudtuk javítani a hibákat, aztán három hónap telt el játék nélkül, kérdéses volt, milyen formában tudjuk folytatni a szezont. A 2020-as év utolsó meccsén, a Siófok ellen jól játszottunk, aztán januárban kétszer legyőztük a NEKA fiataljaira épülő Boglári Akadémia-SZISE csapatát. Februárban viszont három tervezett pontot vesztettünk el hazai pályán a Fehérvár és az MTK ellen, mindkétszer nagy előnyt adtunk le a második félidőben. Ez a két mérkőzés, illetve a váci találkozó első negyedórája miatt lehet bennünk komoly hiányérzet. Ezek a rosszul sikerült meccsek is indokolták a változást, amelyet el kellett fogadnom! Én is tudom, hogy változtatni kell, hogy a rossz széria befejeződjön.  Az mindenképpen pozitívum, hogy egy értékes győzelem után távozom, s fejezem be hosszú, aktív edzői pályafutásomat. A váltásról, arról, hogy közös megegyezéssel távozom a vezetőedzői posztról, már pénteken megállapodtunk, de a csapat nem tudott róla a mosonmagyaróvári meccs előtt. Bánt a dolog, szerettem volna az utolsó évemben elérni a célokat. Erre még megvan az esély, de csak akkor, ha a lányok a vasárnapi második félidőben mutatott játékot tudják tartósan nyújtani. Bízom benne, hogy az utódom, Kudor Kitti tanul azokból a hibákból, amelyeket elkövettünk és ennek a változásnak az árán elérjük a kitűzött célt. Látom a felelősségemet és a lányok is a sajátjukat, ezt megbeszéltem velük, nem haraggal váltunk el egymástól. Összességében úgy érzem, hogy pozitív volt edzői pályám utolsó szakasza szeretett klubomnál. Az első két szezon folyamatos javulást hozott, kialakult egy olyan játékstílus, ami a régi időkre is emlékeztetett. Folyamatosan szerepelt és szerepel debreceni kézilabdázó a válogatottban, feltűntek olyan fiatalok, akik a klub jövőjét alapozhatják meg. A klubtól nem válok meg, maradok a DVSC-család tagja. Nyárig folytatom a munkát az akadémia szakmai igazgatójaként, majd a DVSC kézilabdacsapatának tiszteletbeli elnöke leszek, életművemmel képviselem a klub értékeit. Előadásokat, továbbképzéseket tartok, képviselem a  klubot egyfajta társadalmi nagykövetként. Életem következő szakaszában több szerep jut a családnak, több lehetőség lesz a pihenésre, de szeretnék továbbra is aktív maradni.”

A vezetőedzői posztot Kudor Kitti veszi át Köstner Vilmostól. Az egykori kiváló irányító ezer szállal kötődik elődjéhez.

„Váratlanul ért, ami történt, hiszen nekem Vili bá’ olyan, mintha a második apukám lenne – fogalmazott Kudor Kitti. – Ő tanított meg kézilabdázni és mellette kezdhettem el másodedzőként dolgozni. Mind játékosként, mind edzőként rengeteget tanultam tőle, meghatározó ember az életemben. Most furcsa helyzetbe kerültünk, nagy kihívás ez mindenki számára, de nem szabad azon gondolkodni, hogy mi, miért történt, hiszen pénteken nagyon fontos mérkőzés vár ránk, utána lesz hosszabb időnk kialakítani, átbeszélni az irányelveket. Nem én vagyok a fontos és nem a stáb, a csapat a fontos! Azt szeretnénk elérni, hogy ez a helyzet előrébb vigye, még erősebbé tegye a DVSC-t. Mindig meccsről meccsre kell haladni, mindig a következő meccs a célkitűzés. Biztos, hogy fogunk hibázni, de a hibáktól nem szabad félni, a hibákat fel kell vállalni és lehetőleg ugyanazt a hibát nem szabad még egyszer elkövetni. A jó játékost és a jó edzőt az különbözteti meg a jobbtól, hogy utóbbi ugyanazt a hibát nem követi el még egyszer.”

Kitti segítője, Grega Karpan 2015 decemberben érkezett Debrecenbe, azóta munkálkodik a DVSC sikeréért.

„Majd két évtizede dolgozom a sportágban különböző posztokon. Voltam kapusedző, asszisztens edző, videóelemző. A szituáció számomra nem új, a jövőben egy kicsit több lesz a feladatom a stábban. Vasárnap megmutattuk, hogy ez a csapat tud magas hőfokon játszani, a második félidőben úgy kézilabdáztunk, ahogy az egész szezonban szerettünk volna. Csapatként küzdöttünk és úgy védekeztünk, ahogy kell! Ugyanúgy kell folytatni, ahogy Mosonmagyaróváron befejeztük!”

Kérdésévelforduljon hozzánk bizalommal!

    Támogatóink