DVSC
VS
Eszt
FTC
VS
DVSC
DVSC
VS
BÉKÉ
DVSC
VS
MTK
DVSC
VS
POD
Közzétéve: 2017.02.20.
Az elmúlt héten két mérkőzést is játszott idegenben a DVSC-TVP Kiemelt Serdülő Bajnokságban szereplő csapata.
Győrvári Viktor tanítványai előbb szerdán a Kiemelt Serdülő Bajnokság Keleti csoportját százszázalékos teljesítménnyel vezető FTC-Debt Invest csapatához látogattak, s 37–24-re kikaptak.
– A Ferencváros kiemelkedik ebből a mezőnyből, ráadásul rosszul is játszottunk, ez így együtt okozta a tizenhárom gólos vereséget – mondta a meccsről Győrvári Viktor.
A debreceni lányok vasárnap a Békéscsaba otthonában léptek pályára, s bát héttel kevesebb gólt lőttek, mint hét közben a Népligetben, ezúttal magabiztos győzelmet arattak.
A DVSC-TVP három fordulóval az alapszakasz vége előtt a Keleti csoport második helyén áll, s már biztosan ott lesz a KSB felsőházi rájátszásában, ahol a csoport első négy helyezett csapata, majd a Nyugati csoport első négy helyezettje ellen játszik.
KIEMELT SERDÜLŐ BAJNOKSÁG
FTC-DEBT INVEST–DVSC-TVP 37–24 (22–8)
DVSC: Patkó V., Vas N. (kapusok) – Drabik P. 4, Papp N. 1, Ternyei L. 1, Vámosi P. 6, Sápi B. 2 Petrus M. 1, Papik Zs. 1, Ofra Zs. 1, Eszenyi B. 2, Petrovics A. 3. Edző: Győrvári Viktor
BÉKÉSCSABAI ENKSE–DVSC-TVP 14–17 (4–7)
DVSC: Patkó V., Vas N. (kapusok) – Drabik P., Papp N., Ternyei L., Vámosi P. 8, Sápi G., Petrus M. 2, Papik Zs., Ofra Zs., Ezsenyi B. 4, Sápi B. 3, Petrovics A. Edző: Győrvári Viktor