DVSC
VS
Eszt
FTC
VS
DVSC
DVSC
VS
BÉKÉ
DVSC
VS
MTK
DVSC
VS
POD
Közzétéve: 2017.10.28.
Lotte Grigel, a továbbjutásról, az érdi meccsről, és Debrecenről!
A Hódosban rendezett szalagtűző ünnepségek miatt pénteken és szombaton a Főnix Csarnokban készült a DVSC-TVP csapat a vasárnapi bajnokira. Ennek egy előnye kétségtelenül van, hiszen az Érd Aréna is parketta borítású.
A debreceni lányokat egyáltalán nem zavarta a helyszínváltás, jókedvűen gyakoroltak.
– Fontos volt számunkra a vasárnapi siker –elevenítette fel még a kupacsata emlékeit Lotte Grigel. – A klub és a szurkolók számára is sokat jelentett a győzelem, hiszen így további EHF Kupa-mérkőzések várnak ránk. Ebben a párharcban megtapasztalhattuk, hogy képesek vagyunk nagy mélységekből is visszakapaszkodni. Vasárnapi ellenfelünk remek csapat, éppen ezért okosan kell kézilabdáznunk, a maximumot kell nyújtani ellenük.
Lotte már több mint három hónapot töltött Debrecenben, megkérdeztük, hogy érzi magát.
– Nagyon jól – mondta széles mosollyal az arcán a dán válogatott irányító. – Sosem volt még részem ilyen szenvedélyes szurkolásban, ami pozitívan hat a teljesítményemre. A csapaton belül is remek a hangulat, a lányok nagyon segítőkészek, ezzel jelentősen megkönnyítették a beilleszkedésemet. A város gyönyörű, különösen a debreceni nyár tetszett nagyon. Keményen készülünk az előttünk álló feladatokra, izgatottan várom, mit hoznak a következő hónapok!