DVSC
VS
Eszt
FTC
VS
DVSC
DVSC
VS
BÉKÉ
DVSC
VS
MTK
DVSC
VS
POD
Közzétéve: 2023.08.31.
Szeptember 1-én, 18 órakor az Alba-Fehérvár otthonában kezdi meg bajnoki szereplését a DVSC SCHAEFFLER.
Mozgalmas szeptember, nyolc mérkőzés vár a csapatra. Ennek a nagy menetelésnek lesz Székesfehérváron a nyitánya. Az Alba ellen idegenben soha nem egyszerű nyerni, ezúttal sem vehetik félvállról Szilágyi Zoltán tanítványai a mérkőzést. Ellenfelünk a felkészülés során Szlovákiában és Csehországban is nyert egy nemzetközi tornát, a bajnoki főpróbán pedig négygólos vereséget szenvedett a cseh-szlovák közös bajnokság (Mol Liga) címvédője, a Dunaszerdahely otthonában.
A székesfehérvári együttes nyáron érkezett vezetőedzője, Horváth Roland ezúttal debütál tétmeccsen az Alba kispadján.
– Már mindannyian nagyon várjuk a bajnoki rajtot – mondta honlapunknak Csernyánszki Liliána. Nagyon sokat dolgoztunk a felkészülés alatt, rengeteg kondiedzésünk volt, sokat futottunk, különböző felméréseken vettünk részt, szóval alaposan felkészültünk a szezonra, de jó lesz most már újra tétmeccset játszani. Unatkozni nem fogunk, mert innentől kezdve egymást érik majd a mérkőzések.
Cseri szerint a fehérvári túra nem lesz egyszerű, de bízik a jó kezdésben.
– Nagyon jó játékosaik vannak és erőnlétileg is rendben vannak, így biztos nem lesz könnyű dolgunk. Fontos lesz, hogy a saját játékunkat tudjuk játszani. A védekezésünk legyen hatékony és a megszerzett labdákból legyen lehetőségünk lerohanásgólokat szerezni.
A KÖFÉM Sportcsarnokban (Székesfehérvár, Verseci u. 1-15.) szeptember 1-én, pénteken 18 órakor kezdődő Alba-Fehérvár–DVSC SCHAEFFLER mérkőzést Bóna Szabolcs és Földesi Ferenc vezeti majd.