DVSC
VS
Eszt
FTC
VS
DVSC
DVSC
VS
BÉKÉ
DVSC
VS
MTK
DVSC
VS
POD
Közzétéve: 2024.02.12.
Hámori Konszuéla szombati sérülése után visszatért a DVSC SCHAEFFLER csapatába az MTK-Budapest együttesének nyáron kölcsönadott Szabó Nina. A játékos hétfőn délután már a csapattal edz.
A 22 éves játékos eddig 65 térmérkőzésen szerepelt a DVSC SCHAEFFLER együttesében, nyáron került kölcsönbe a fővárosi kék-fehérekhez. Szabó Nina múlt szombaton még az MTK mezében játszott bajnoki meccset a Kisvárda ellen, s akkor meg sem fordult a fejében, hogy a következő hétvégén már a Bajnokok Ligájában lép majd pályára Svédországban. De közbejött Hámori Konszuéla súlyos sérülése…
„Nagyon sajnálom, ami Konival történt, de tudtam hogy ilyen esetekben visszahívhat a Loki – mondta Szabó Nina immáron újra a Hódosban. – Amikor vasárnap megcsörrent a telefonom, már tudtam, hogy miért keresnek, egyből elkezdtem pakolni. A beilleszkedéssel biztosan nem lesz gond, sőt mondhatom, hogy nagyon hiányoztak a lányok, örülök, hogy újra köztük lehetek. Még sok idő van hátra a szezonból, mindent meg fogok tenni azért, hogy minél jobb eredményt érjen el a csapat!”