Szombaton Kisvárdán vendégeskedünk

Az újonc otthonában lép pályára szombaton 18 órakor a DVSC-TVP.

A szabolcsi csapat valóban újonc az első osztályban, legalábbis státusza szerint. A Várda kerete ugyanis nem úgy fest, ahogy azt az újoncoktól megszoktuk, hiszen hét országból összesen nyolc idegenlégiós játszik az együttesben. A kapuban mindjárt két külföldi, a román Madalina Puscas és a bolgár Jekatyerina Dzsukeva. Ukrajnát ketten képviselik, az irányító Olena Umanec s a jobbszélső Ivanna Mihovics. Ugyancsak jobbszélső a szlovén Lea Vukojevic. Az ukrán születésű, immáron szlovák állampolgár Júlia Kucherova és a litván Marija Gedroit (ő volt a nyári TVP Kupa gólkirálynője) átlövő, míg az újonc ékköve a világbajnok brazil balszélső, Samira Rocha, akinek információink szerint éppen lila a haja.

A Kisvárda még Kovács Péter irányításával vágott neki az élvonalnak, időközben azonban edzőváltás mellett döntött Mátéfi Eszter szakmai igazgató, mostanság már Dévényi János viseli az A-jelű nyakba akasztót a mérkőzések idején. A Kisvárda eddig négy pontot szerzett, nyert a Kispest otthonában és legyőzte az Alba Fehérvárt. A határmenti kisvárosban hatalmas várakozás előzi meg a Loki vendégjátékát, már majdnem minden jegy elkelt, így a másfélszáz debreceni szurkolóval kiegészülve fantasztikus hangulatú találkozóra van kilátás.

Nálunk kisebb betegség illetve sérülés miatt néhányan pihentek az MTK elleni kupameccsen, ők azonban szépen javulnak, s várhatóan Kisvárdán már mindenkire számíthat Tone Tiselj.

Támogatóink