Teher alatt nő a Pálma

Egyre jobb formában kézilabdázik a DVSC-TVP átlövője, Siska Pálma, aki örül annak, hogy a büntetőknél is számít rá Tone Tiselj.

dvsc_ftc-_behar1_2016

 Fradi elleni idegenbeli elődöntőn Pálma volt a debreceni csapat egyik legjobbja, hét gól szerzett. Ám talán ennél is fontosabb, hogy bátran, mosolyogva kézilabdázott.

– Jól érzem magam a pályán, valószínűleg ennek tudható be a mosoly – mondta felvetésünkre Pálma. – Érzem, hogy fejlődtem az elmúlt hónapokban, de szerintem az egész csapat sokat lépett előre. Fontosak a külön erőnléti edzések és természetesen a mentális felkészítés is.

Pálma számára sok újdonságot hozott az edzőváltás, azóta például ő lett a csapat egyik heteslövője.

– Nagyon örülök, hogy számít rám az edzőnk a büntetőknél, ez egyértelműen a bizalom jele. – Tudom, hogy még sokat kell fejlődnöm, s szívesen harcolok ezért, mert úgy érzem, hogy több van bennem. A következő szezonban komoly feladatok várnak ránk, újra indulhatunk az európai kupában, biztosan szokatlan lesz a kettős terhelés. De a szurkolókkal együtt már nagyon vártunk a kupakalandra. Az biztos, hogy nyáron kőkemény lesz a felkészülés, de ha azt kibírjuk, végig tudjuk csinálni az évet.

Szerdán az elődöntő visszavágója vár a DVSC-TVP-re, erre készül a csapat.

– Szeretnénk minél jobb eredményt elérni, ehhez pedig jóval agresszívabb védekezésre lesz szükségünk – folytatta Pálma. – A Kőbányai úton már tíz góllal is vezetett a Fradi, mégsem adtuk fel. Lehet, hogy ők már megkönnyebbültek, azt hitték, hogy nincs bennünk több erő, ám mi soha nem adjuk fel. Tone időkérése is erőt adott, tudtunk váltani, s bízom benne, hogy a visszavágón is kihozzuk magunkból a maximumot.

Támogatóink