DVSC
VS
Slat
DVSC
VS
Slat
FTC
VS
DVSC
Valc
VS
DVSC
???
VS
DVSC
DVSC
VS
POD
DVSC
VS
???
DVSC
VS
KKC
Közzétéve: 2025.11.07.
November 8-án, szombaton 20 órakor a Bajnokok Ligája 7. fordulójában a francia bajnok Metz Handball ellen lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A meccs pikantériája, hogy Vámos Petra először lép pályára ellenfélként a Hódosban, s először játszik húga, Míra ellen!

Ebben az évezredben mindössze ötször fordult elő, hogy nem a Metz nyerte hazája női bajnokságát, így okkal nevezhetjük szombati ellenfelünket a francia kézilabda meghatározó együttesének. A huszonhétszeres aranyérmes az elmúlt évtizedben a kontinens klubkézilabdájának is meghatározó tényezőjévé vált, hiszen a Bajnokok Ligájában a legutóbbi hat kiírásból négyszer ott volt a Final Four-ban. A cél ezúttal is az MVM Dome, a budapesti négyes döntő, mint Emmanuel Mayonnade érkezése óta minden évben.
A két klubot eddig két alkalommal hozta össze a sors(olás). A 2005/2006-os szezonban az EHF Kupa elődöntőjében, egy évvel később ugyanebben a sorozatban a negyeddöntőben találkozott a DVSC és a Metz, s mindkétszer debreceni továbbjutással zárult a párharc. Ezúttal a francia bajnok a mérkőzés favoritja, hiszen Vámos Petra csapata eddig százszázalékos a bajnokságban, a BL-ben pedig csak a múlt héten, Győrben lett oda a makulátlan mérlege.
A debreceni lányok múlt vasárnap, a Storhamar otthonában szereztek parádés hajrá után két pontot, s bár fárasztó volt a hétfői hazaút, jó hangulatban érkezett meg a csapat a Hódoshoz. Keddtől pedig már a Metz elleni BL-meccs volt a fókuszban. Az a meccs, amelyen már ott lehet a szerdán szerződtetett osztrák válogatott átlövő Ines Ivancok-Soltic is. Ez lesz a találkozó egyik érdekessége, a másik pedig az, hogy először tér vissza ellenfélként a Hódosba Vámos Petra, aki korábban öt éven keresztül erősítette a Lokit, ráadásul először játszik húga, Míra ellen.
„Ez egy különleges helyzet, hiszen mindig nagyon szurkolok a tesómnak, hogy jól teljesítsen és boldog legyen, de most azért kell dolgoznom, hogy elszomorítsam, szóval okozzunk meglepetést – mondta Vámos Míra a testvérpárharc apropóján. – Természetesen ez a családban is téma, a szüleink sem nagyon tudnak mit kezdeni a helyzettel, végül úgy döntöttek, hogy egyikük a Loki mezében lesz, másikuk a Metzében és félidőben cserélnek. Ami a meccset illeti, tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, a Metz a francia bajnok, egy rendkívül erős csapat, szóval biztosan nagyon nehéz dolgunk lesz. Remélem tudunk építkezni az eddigi meccseinkből, főleg a múlt heti sikerből. Nekünk mindent bele kell adni ahhoz, hogy megszorongassuk őket, de természetesen ez a célunk.”
A november 8-án, 20 órakor kezdődő DVSC SCHAEFFLER–Metz Handball mérkőzést két moldáv játékvezető Alexei Kovalcsuk és Igor Kovalcsuk, vezeti majd. A mérkőzés EHF ellenőre a szlovák Zuzana Füleová lesz. A meccsre a belépők jelentős része már elkelt. Az I-szektorba szóló, állójegyek maradtak még korlátozott számban. Ezeket 4000 forintos áron lehet megvásárolni honlapunkon a Jegy/Ticket menüpont alatt: https://dvsckezilabda.hu/jegy-es-berlet/
A mérkőzés előtt egy órával este hétkor lesz kapunyitás a Hódosban.
A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti.
A 2025/2026-os idényre váltott, a BL-meccsekre is érvényes bérletekkel, illetve a mérkőzésre váltott belépőkkel a meccs napján 16 és 24 óra között díjmentesen lehet utazni a DKV Zrt járatain.
Mivel a BL-mérkőzéssel párhuzamosan a Főnix Arénában és a Sportuszodában is rendezvény lesz ezúttal a szokottnál is nehezebbnek tűnik a parkolás. Ezért kérjük, hogy aki teheti, vegye igénybe a jegy/bérlet-tulajdonosok számára ingyenes tömegközlekedést!