Kategória Archívum: Kiemelt

A Főnixben a Budaörs ellen

A Magyar Kézilabda Szövetség kérésére a Főnix Csarnokban rendezik meg a DVSC-TVP-Budaörs NB I-es meccset. A Loki legközelebbi hazai fellépése november 6-án, 18 órakor esedékes, ekkor az első osztály újonca, a Budaörs lép pályára Debrecenben. A mérkőzés na

Tovább

Egy félidő a mennyországban

Harminc percnyi szenvedés után beindult a DVSC-TVP. Kiütéses győzelem lett a vége. Valami történt a szünetben. Addig akadozott a gépezet, akartak, mentek a lányok, de érződött a játékon a görcsösség. Pedig jól indult, 3-0-ra vezettünk, de visszajöttek a v

Tovább

Jöhet a keleti derbi!

Szombaton 18 órakor következik a meccs, amely mindig rangadó! Szerepeljen bárhogy a két együttes, az egymás elleni mérkőzés mindig az év egyik nagy eseménye, így lesz ez most is. A viharsarki alakulat eddig erősen alulteljesített, egy Budaörs elleni győze

Tovább

A Szeged ellen az MK-ban

Az NB I/B-s Szeged KKSE lesz a DVSC-TVP ellenfele a Magyar Kupa harmadik fordulójában. A második vonal Keleti csoport szereplő szegedi együttes, amely az előző szezonban még NB I-es volt. A Szeged KKSE jelenleg hetedik a bajnokságban, s október 10-én játs

Tovább

Átvehetők a szurkolói mezek

Megérkeztek és a feliratozáson is túl vannak a bérletek mellé ajándékba járó mezek. Sajnos egy rossz hírrel is szolgálnunk kell ez ügyben. Az L-es méretű mezt a gyártó (Erima) kb. 2 hét múlva ígéri, így azok, akik ezt a méretet rendelték, nagy valószínűsé

Tovább

A Vác ellen hangolunk a keleti derbire

A Zilah elleni felkészülési meccsek után csütörtök délután a Vác otthonában játszik tesztmeccset a DVSC-TVP. Jókor jött a háromhetes bajnoki szünet, amelyet igyekszik minél tartalmasabban eltölteni a debreceni együttes. Az edzések mellett a játékra is fók

Tovább

Újabb sima siker a Zilah ellen

A pénteki győzelem után szombaton is magabiztosan verte román ellenfelét a DVSC-TVP. A Főnix Csarnokban rendezett mérkőzésen nehezen lendültek játékba a csapatok, a DVSC-TVP a jó formában kézilabdázó Marija Garbuznak köszönhetően szerzett szép gólokat, íg

Tovább

Két edzőmeccs a Zilah ellen

Pénteken és szombaton lép pályára Debrecenben a román bajnokságban szereplő együttes. Az Európa-bajnoki selejtezők miatt beiktatott bajnoki szünet első hetének végén két edzőmérkőzést is játszik a DVSC-TVP a román bajnokságban jelenleg hatodik helyen álló

Tovább

Nem kell “temetni” a csapatot!

Négy nap, két súlyos vereség. Ezek után joggal vetődött fel, hogy mi történt az elmúlt években folyamatosan erősödő, a kiesést jelentő 11. helyről, évről évre előre lépő csapattal. A Siófok elleni hazai, illetve az Érden lejátszott idegenbeli meccseken ne

Tovább

ÉRDekes meccs előtt

Szombaton 18 órakor a legutóbbi szezonban harmadik helyen záró Érd vendége lesz a DVSC-TVP. Alaposan átalakult a nyáron az elmúlt bajnokság bronzérmese, s egyelőre nehéz eldönteni, hogy erősödött vagy gyengült a keret az azonban kétségtelen, hogy egységes

Tovább
Varsányi Nóra
szélső

Mezszám: #6


Születési idő: 1991.10.03.


Becenév: Nyüzi

Anna Punko
átlövő

Mezszám: #10


Születési idő: 1989.03.27.


Becenév: Punya

Tóvizi Petra
beálló

Mezszám: #13


Születési idő: 1999.03.15.


Becenév: Petra

Triffa Ágnes
kapus

Mezszám: #16


Születési idő: 1987.01.18.


Becenév: Tréfi

Vantara-Kelemen Éva
szélső

Mezszám: #17


Születési idő: 1987.12.27.


Becenév: Vica

Bordás Réka
beálló

Mezszám: #18


Születési idő: 1997.08.26.


Becenév: Baba

Bulath Anita
átlövő

Mezszám: #20


Születési idő: 1983.09.20.


Becenév: Buli

Madalina Zamfirescu
irányító

Mezszám: #31


Születési idő: 1994.10.31.


Becenév: Mada

Kovács Anna
átlövő

Mezszám: #33


Születési idő: 1991.10.21.


Becenév: Anna

Lotte Grigel
irányító

Mezszám: #34


Születési idő: 1991.04.05.


Becenév: Lora

Szabó Panna
szélső

Mezszám: #47


Születési idő: 1998.06.16.


Becenév: Panna

Borgyos Panna
irányító

Mezszám: #49


Születési idő: 2000.11.07.


Becenév: Borgyi

Szabó Dóra
kapus

Mezszám: #61


Születési idő: 2000.04.27.


Becenév: Dorci

Arany Rebeka
szélső

Mezszám: #72


Születési idő: 2000.10.03.


Becenév: Rebi

Jelena Despotovic
átlövő

Mezszám: #80


Születési idő: 1994.04.30.


Becenév: Jeca

Oguntoye Viktória
kapus

Mezszám: #90


Születési idő: 1990.12.24.


Becenév: Ogu