DVSC
33
:
30
Slat
DVSC
41
:
16
Miha
Eszt
VS
DVSC
Crai
VS
DVSC
???
VS
DVSC
FTC
VS
DVSC
DVSC
VS
LUBL
DVSC
VS
???
Közzétéve: 2018.09.27.
A DVSC SCHAEFFLER ifjúsági vb-ezüstérmes irányítója is hosszú távra kötelezte el magát a klubhoz.
Fotó: Gurbán György
Panna még kiskorú (novemberben lesz 18 éves), így a 2019/20-as szezontól érvényes, ötéves profi szerződését édesanyjának is alá kellett írnia. Utánpótlásunk egyik kiemelkedő tehetsége már a tavalyi évben letette NBI-es névjegyét, a négyszeres BL győztes Győr hálóját háromszor sikerült megzörgetnie. Az idei szezont is jól indította, a Békéscsaba elleni hazai rangadón kétszer volt eredményes.
„Nagyon meglepett, hogy ilyen hamar szerződést kaptam, bevallom, nem számítottam rá – mondta Panna. – Ábrók Zsolt az egyik edzés végén szólt, hogy beszélni szeretne velem, akkor tudtam meg, hogy szerződést kapok. Szeretnének beépíteni a felnőtt csapatba, s ebben nagy segítségemre lehet, hogy kettős játékengedéllyel Nyíradonyban is játszom, sokat tanulok Köstner Vilmostól és a csapat rutinos játékosaitól. Emellett a rangadókon az ifi csapatban is pályára lépek. Szeretnék ebben az évben sokat fejlődni, hogy fokozatosan egyre több szerephez jussak a Loki felnőtt csapatában.”
Tóvizi Petra és Bordás Réka után immáron a harmadik fiatal saját nevelésű játékosunkkal kötöttünk hosszú távú szerződést. Ez persze nem véletlen. Ezek a lányok Debrecenben kezdtek el kézilabdázni, ezer szállal kötődnek a városhoz, a csapathoz, a szurkolókhoz, ragaszkodnak a DVSC-hez, ahogy a klubvezetés is bízik bennük. Ők a DVSC jövője és reményeink szerint a következő években még sok tehetség követi őket!