DVSC
33
:
32
Eszt
FTC
30
:
28
DVSC
DVSC
32
:
26
BÉKÉ
BUDU
34
:
32
FTC
DVSC
23
:
25
Vipers
DVSC
28
:
31
FTC
Vipers
27
:
28
BUDU
DVSC
28
:
23
POD
Vasas
24
:
39
DVSC
DVSC
28
:
34
Eszt
MTK
30
:
38
DVSC
DVSC
32
:
20
SZKKA
GYŐR
29
:
28
DVSC
DVSC
26
:
26
FTC
Alba
27
:
32
DVSC
DVSC
28
:
28
BUDA
Valc
33
:
31
DVSC
MKC
29
:
31
DVSC
DVSC
28
:
31
Valc
MTK
VS
DVSC
DVSC
VS
BÉKÉ
DKKA
VS
DVSC
DVSC
VS
KKC
VÁC
VS
DVSC
DVSC
VS
Vasas
Eszt
VS
DVSC
DVSC
VS
MTK
SZKKA
VS
DVSC
DVSC
VS
GYŐR
FTC
VS
DVSC
DVSC
VS
Alba
BUDA
VS
DVSC
DVSC
VS
MKC
BÉKÉ
VS
DVSC
DVSC
VS
DKKA
KKC
VS
DVSC
DVSC
VS
VÁC
Közzétéve: 2017.10.04.
…ha kell! 1987. október negyedikén nagyon boldog Loki kézilabda rajongónak éreztem magam. Veretlenül lett bajnok kedvenc egyletem. Ekkor született meg a mára kissé idétlennek hangzó, akkori gyermek vers átirata: „egyletem, begyedem tengertánc, Komáromi Ákos mit kívánsz?”
A bajnok mesterét ugyanis nem győztük ellátni a legjobb tanáccsal, hogy is legyen a jövő? Mert Komáromi már abban az eufórikus pillanatban előre tekintett.
Szóval ültünk és ünnepeltünk, meg nosztalgiáztunk az évadról. Hogy megvertük a legendás Építők csapatát, vért izzadt az Oláh Gabin a BHG, nem tudott ellenállni a Spartacus, a Vasas, a Bakony Vegyész. És vajh’ hová tűntek a régi idők átlövői?
Akkor a Napló munkatársa voltam és az a megtiszteltetés ért, hogy a nemzetközi kupában én kísérhettem el Szilágyi Katiékat, sőt az MTV sportrovatát is elláttam hírekkel. Olyan helyekre jutottam el, mint a baráti Szovjetunió, a fenséges román főváros, Bukarest, Belgrádról nem is beszélve. Dániába, Svédországba meg ment a Gulyás Laci. Én kerültem szívó ágra, de így is boldog voltam.
És akkor két sztori a múltból.
Krasznodarba készültünk, Kupagyőztesek Európa Kupája meccset játszani, éppen a bajnoki arany évében, csak még januárban. Akkor utaztam először a csajokkal. Figyelmeztettek, vigyázzak magamra, mert felavatnak. Engem? Hamarabb kell felébredni annak, aki ki akar tolni velem!
Szakadt a hó, a csapat busza délben indult Ferihegyre, előtte a Régi Vigadóban ebédeltünk. Négyen ültünk az asztalnál, Tóth Ildi a világ akkori egyik legjobb kapusa, Szántó Anna, Bojtor Joli, meg én. Kihozták a gőzölgő húslevest, ami egy „véletlen” Tóth Ildi bravúr után az ölemben landolt. A forró lé megégette az altestem, így indultam neki a reptérnek. Nedves ágyékkal, mínusz tíz fokban, mire a buszhoz értünk megfagyott rajtam a Trapper farmer. Úgy néztem ki, mint egy Medgyessy szobor restaurálás előtt. És még nem volt vége.
Krasznodarban – ott élt száműzetésben hat évet az 1956-os forradalom után Rákosi Mátyás – egy álló napot ücsörögtem a fagyos szállodai szobában, vártam, hogy hívjon a Napló Debrecenből. Egyszer csak megcsörrent a készülék és tökéletes orosz nyelven közölték, itt a megyei lap. Még beszélgettem is a telefonos bárisnyával, akkoriban tolmácskodtam Gorkij nyelvén. Kis idő múlva magyarul üdvözöltek, a gépíró bemutatkozott és közölte kezdhetünk. Állandóan visszakérdezett, meg üvöltenem kellett, mert nem hallottak a messzi távolból. Vagy két órán keresztül kommunikáltunk, aztán végre letettem. Óriási nevetésre figyeltem fel a folyosón. Mikor kinyitottam az ajtót, ott állt a csapat, fülig érő szájjal. Kiderült, a szomszéd szobának diktáltam, az orosz telefonos Csapó Erika volt, a magyar gépíró Szilágyi Kati.
És még mindig nem volt vége! Hazafelé egy IL 62-essel jöttünk moszkvai átszállással. Ez egy tengerentúli utakat is járó óriás volt. Alig voltunk a fedélzeten, valahol középen ültem egyedül, szürcsöltem a teát, amikor húsz sorral hátrábbról hívtak a lányok, mert állítólag elakadtak egy történelmi teszt kitöltésében. Odamentem. Nem kellett volna! Lefogtak, felhúzták a hasamon az ingemet és Kádárné hatalmas tenyerével ismerkedett meg minden belső szervem. Felavattak!
Legyek őszinte?
Jólesett.
Mert befogadtak!
Weisz György
