DVSC
33
:
30
Slat
DVSC
41
:
16
Miha
Eszt
24
:
30
DVSC
Valc
27
:
30
DVSC
RAPI
35
:
31
DVSC
FTC
28
:
26
DVSC
DVSC
39
:
19
LUBL
DVSC
23
:
28
FTC
DVSC
47
:
32
ZVEZ
Alba
23
:
33
DVSC
BUDU
VS
DVSC
DVSC
31
:
21
Vasas
DVSC
33
:
34
BIS
Eszt
VS
DVSC
DOR
VS
DVSC
DVSC
VS
DKKA
DVSC
VS
ESB
BUDA
VS
DVSC
NEKA
VS
DVSC
DVSC
VS
GYŐR
DVSC
VS
SZKKA
STOR
VS
DVSC
DVSC
VS
Metz
MKC
VS
DVSC
Metz
VS
DVSC
DVSC
VS
KKC
Közzétéve: 2017.10.04.
…ha kell! 1987. október negyedikén nagyon boldog Loki kézilabda rajongónak éreztem magam. Veretlenül lett bajnok kedvenc egyletem. Ekkor született meg a mára kissé idétlennek hangzó, akkori gyermek vers átirata: „egyletem, begyedem tengertánc, Komáromi Ákos mit kívánsz?”
A bajnok mesterét ugyanis nem győztük ellátni a legjobb tanáccsal, hogy is legyen a jövő? Mert Komáromi már abban az eufórikus pillanatban előre tekintett.
Szóval ültünk és ünnepeltünk, meg nosztalgiáztunk az évadról. Hogy megvertük a legendás Építők csapatát, vért izzadt az Oláh Gabin a BHG, nem tudott ellenállni a Spartacus, a Vasas, a Bakony Vegyész. És vajh’ hová tűntek a régi idők átlövői?
Akkor a Napló munkatársa voltam és az a megtiszteltetés ért, hogy a nemzetközi kupában én kísérhettem el Szilágyi Katiékat, sőt az MTV sportrovatát is elláttam hírekkel. Olyan helyekre jutottam el, mint a baráti Szovjetunió, a fenséges román főváros, Bukarest, Belgrádról nem is beszélve. Dániába, Svédországba meg ment a Gulyás Laci. Én kerültem szívó ágra, de így is boldog voltam.
És akkor két sztori a múltból.
Krasznodarba készültünk, Kupagyőztesek Európa Kupája meccset játszani, éppen a bajnoki arany évében, csak még januárban. Akkor utaztam először a csajokkal. Figyelmeztettek, vigyázzak magamra, mert felavatnak. Engem? Hamarabb kell felébredni annak, aki ki akar tolni velem!
Szakadt a hó, a csapat busza délben indult Ferihegyre, előtte a Régi Vigadóban ebédeltünk. Négyen ültünk az asztalnál, Tóth Ildi a világ akkori egyik legjobb kapusa, Szántó Anna, Bojtor Joli, meg én. Kihozták a gőzölgő húslevest, ami egy „véletlen” Tóth Ildi bravúr után az ölemben landolt. A forró lé megégette az altestem, így indultam neki a reptérnek. Nedves ágyékkal, mínusz tíz fokban, mire a buszhoz értünk megfagyott rajtam a Trapper farmer. Úgy néztem ki, mint egy Medgyessy szobor restaurálás előtt. És még nem volt vége.
Krasznodarban – ott élt száműzetésben hat évet az 1956-os forradalom után Rákosi Mátyás – egy álló napot ücsörögtem a fagyos szállodai szobában, vártam, hogy hívjon a Napló Debrecenből. Egyszer csak megcsörrent a készülék és tökéletes orosz nyelven közölték, itt a megyei lap. Még beszélgettem is a telefonos bárisnyával, akkoriban tolmácskodtam Gorkij nyelvén. Kis idő múlva magyarul üdvözöltek, a gépíró bemutatkozott és közölte kezdhetünk. Állandóan visszakérdezett, meg üvöltenem kellett, mert nem hallottak a messzi távolból. Vagy két órán keresztül kommunikáltunk, aztán végre letettem. Óriási nevetésre figyeltem fel a folyosón. Mikor kinyitottam az ajtót, ott állt a csapat, fülig érő szájjal. Kiderült, a szomszéd szobának diktáltam, az orosz telefonos Csapó Erika volt, a magyar gépíró Szilágyi Kati.
És még mindig nem volt vége! Hazafelé egy IL 62-essel jöttünk moszkvai átszállással. Ez egy tengerentúli utakat is járó óriás volt. Alig voltunk a fedélzeten, valahol középen ültem egyedül, szürcsöltem a teát, amikor húsz sorral hátrábbról hívtak a lányok, mert állítólag elakadtak egy történelmi teszt kitöltésében. Odamentem. Nem kellett volna! Lefogtak, felhúzták a hasamon az ingemet és Kádárné hatalmas tenyerével ismerkedett meg minden belső szervem. Felavattak!
Legyek őszinte?
Jólesett.
Mert befogadtak!
Weisz György
