DVSC
33
:
30
Slat
DVSC
41
:
16
Miha
Eszt
24
:
30
DVSC
Valc
27
:
30
DVSC
RAPI
35
:
31
DVSC
FTC
28
:
26
DVSC
DVSC
VS
LUBL
DVSC
VS
???
DVSC
VS
ZVEZ
Közzétéve: 2025.08.21.
Pénteken és szombaton rangos hazai rendezésű nemzetközi tornán folytatja felkészülését a DVSC SCHAEFFLER. A II. Kermann IT Kupa ideje alatt már átvehetők az új bérletek!
Hatalmas közönségsikert hozott tavaly augusztusban az I. Kermann IT Kupa, s idén sem marad el a folytatás. Pénteken és szombaton, a román SCM Ramnicu Valcea, a lengyel PGE MKS El-Volt Lublin, az FTC-Rail Cargo Hungária és a házigazda DVSC SCHAEFFLER lép pályára a Hódosban, a II. Kermann IT Kupán. Augusztus 22-én, pénteken 18 órakor az első elődöntőben a Lublin lesz a Loki ellenfele, majd este nyolctól a Fradi a Valcea ellen játszik. Másnap, augusztus 23-án, hattól a vesztesek a harmadik helyért játszanak, majd este nyolctól a két pénteki győztes a kupagyőzelemért lép pályára.
A Valcea már kedden megérkezett Debrecenbe, s szerdán a Mosonamagyaróvár ellen játszott egy zártkapus felkészülési mérkőzést a Hódosban. Szerdán a Lublin is befutott, sajnos Planéta Szimonetta nélkül, aki kisebb sérülés miatt nem léphet pályára a tornán. Ugyanakkor Szimó érdeklődésünkre megerősítette, hogy később csatlakozik a csapathoz és nézőként mindenképpen ott lesz majd a Hódosban. A Ferencváros játékosai pedig pénteken kora délután foglalják el szállásukat.
A DVSC SCHAEFFLER felkészülése a vége felé közeledik, következik a finomhangolás, erre tökéletes lesz a II. Kermann IT Kupa. Néhány játékosunk kisebb sérüléssel bajlódik, csak az első meccs kezdése előtt derül ki, hogy közülük kik léphetnek majd pályára.
A nemzetközi tornára 2000 forintos egységáron lehet napijegyet vásárolni. A kombinált (BL/és bajnoki meccsekre egyaránt érvényes) bérletek tulajdonosai ingyen tekinthetik meg a torna mérkőzéseit.
Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a II. Kermann IT Kupa ideje alatt átvehetők az idei bérletek a DVSC Kézilabda Shop pénztárában! Nyitás: pénteken és szombaton is 17 órakor! A vásárláskor megadott e-mail címekre tájékoztató levelet küldtünk. Kérjük ezt hozzák magukkal a bérletek átvételéhez!
A Sport1 televíziós csatorna valamennyi mérkőzést élőben közvetíti.
A II. KERMANN IT KUPA PROGRAMJA
Augusztus 22., péntek
18.00: DVSC SCHAEFFLER–PGE MKS El-Volt Lublin
20.00: FTC-Rail Cargo Hungária–SCM Ramnicu Valcea
Augusztus 23., szombat
18.00: Bronzmérkőzés
20.00: Döntő